Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2014. május 25., vasárnap

Epres lepény


Még mindig eperszezonra egy ajánló. Még másnap is nagyon finom. Gyerekeknek iskolába tízóraira, uzsonnára is  kitűnő, az enyémnél is sikere volt (tízóraira ezt csomagoltam neki).

Hozzávalók 4-5 főre:

  • 30 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 3 ek cukor
  • 6 ek hidegvíz
  • 30 dkg eper
  • kb. 10 ek eperlekvár
  • 1 tojás (kenéshez)


Elkészítés:

A hideg felkockázott vajat összemorzsoljuk a liszttel, ezután hozzáadjuk a vizet és a cukrot. Jól összegyúrjuk, majd gombócot formázunk belőle és folpackba csomagolva a hűtőben pihentetjük kb. 1 órán át. Ez alatt az idő alatt előkészítjük az epret: csumázzuk, megmossuk és felszeleteljük. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, majd kb. 12 cm átmérőjű köröket vágunk ki belőle (én kistányért használtam a körök elkészítéséhez). 7-8 darab jön ki belőle (tészta vastagságától függ). 
A tésztát megkenjük a lekvárral, de hagyjunk kb. 1 cm-es peremet a széleken. Ezután rárakjuk az eperszeleteket. Ráhajtjuk a tészta peremét (ujjunkkal egy kicsit össze is csipkedhetjük a széleket), megkenjük a tojással. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a lepényeket, majd 180 fokra előmelegített sütőben  kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.

További sütemények | gyümölcsös sütemények

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése