Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2014. július 4., péntek

Svéd húsgolyók (Köttbullar)


A kedvelt IKEA-s menü után itt van egy finom húsgolyó recept!
Alias Köttbullar.
Anno huszon évvel ezelőtt Svédországban ettem először és már akkor is maradandó élmény maradt nekem. Megörültem, mikor évekkel később az IKEA éttermében újra ezt az ételt láttam.           Azóta már itthon is gyakran készítem.

Hozzávalók 4 főre:

A húsgolyókhoz:
  • 50 dkg darált marhahús (vagy sertés-marha vegyesen) 
  • 2-3 ek zsemlemorzsa
  • 1 nagy vöröshagyma lereszelve
  • 1 db tojás
  • kb 1,5 dl víz
  • 1 tk bors, só ízlés szerint
A sütéshez:
  • 2-3 dl olaj
  • 15 dkg vaj
A tejszínes barnamártáshoz:
  • 2 ek szójaszósz
  • 2 ek liszt
  • 2 dl tejszín
  • csipetnyi őrölt fehér bors-, és őrölt fűszerpaprika
  • kb. 2 dl húsleves vagy víz
A tálaláshoz:
  • 2-3 dl vörösáfonya- vagy ribizli lekvár

Elkészítés:


Húsgolyók elkészítése:

A húsgolyókhoz a vöröshagymát megpucoljuk, finomra reszeljük. A darált húshoz hozzáadjuk az összes alapanyagot: vöröshagymát, vizet, tojást, sót, borsot, és a 2-3 ek zsemlemorzsát (annyi kell belőle, hogy jól összefogja a masszát).
Ezeket egy nagy tálban kézzel jól összedolgozzuk és kb. 5-10 percig pihentetjük.
Majd kb. 2-3 cm átmérőjű golyókat formázunk belőle.
A sütéshez az olaj és a vaj felét  összeolvasztjuk egy teflonserpenyőben, nagy lángon megforrósítjuk,
majd a húsgombócok felét mérsékelt tűzön, néha megforgatva, 10-12 perc alatt megsütjük benne. Ha készen vannak, hőálló tálra szedjük és fóliával letakarva melegen tartjuk.
Ezután a serpenyőből kiöntjük a zsiradékot és ugyanígy elkészítjük benne a többi húsgolyót is a maradék vajon-olajon.

Mártás elkészítése:

A zsiradékba, amiben az utolsó húsgolyók sültek, belekeverünk 2 ek lisztet és a pirospaprikát. Kicsit megpirítjuk és a húslevessel felöntjük, besűrítjük. Ízesítjük a fehér borssal és a szójaszósszal. A végén hozzáadjuk a tejszínt. Ha szükséges még kevés sót adunk hozzá. Mérsékelt tűzön néhány perc alatt, kevergetve sűrű mártást főzünk belőle.

Tálalás:

A húsgolyókat sült vagy főtt burgonyával, valamint tejszínes barnamártással megöntözve tálaljuk. Elengedhetetlen mellé a vörösáfonya- vagy ribizli lekvár.

További nemzeti ételek | marhahúsok | frissensültek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése