Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2014. augusztus 30., szombat

Omlett muffin formában


Ha finom tojásos reggelire vágysz, süss egy változatos omlettet!
De ezúttal ne serpenyőben, hanem muffin sütőben! Kicsit felrúgjuk a hagyományokat: a muffin sütőben, mindenkinek az adagjait tetszőlegesen ízesíthetjük, ki-ki az aznapi óhaja szerint.
Szépen tálalható, nekem nagyon jó ötletnek tűnik.
Az eredmény egy "hardcore" omlett, amellyel kissé eltértünk az omlett hagyományos kivitelezésétől.

Hozzávalók 3 főre:
  • 8 db tojás
  • 3 ek tej
  • só-, bors ízlés szerint
  • 1 tk vaj
  • 10 dkg trappista sajt
  • 3 szelet bacon szalonna
  • 2 db snack kolbász
  • fél piros, fél sárga kaliforniai paprika
  • 2 szál újhagyma
  • 3 db tetszőleges péksütemény a tálaláshoz

Elkészítés:

A tojást felverjük és elkeverjük a 3 ek tejjel, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A muffin sütő mélyedéseit vajjal kikenjük (ha szilikonos, akkor nem kell). A mélyedéseket bőségesen megpakoljuk a kedvenc omlett töltelékeinkkel. Például lehet zöldborsó, répa, sajtfélék, szalonna, pirított gomba, stb...


Én jelenleg az alábbi alapanyagokat találtam a hűtőben: sajt, bacon szalonna, snack kolbász, kaliforniai paprika, újhagyma. A sajtot lereszeljük, a szalonnát apróra vágjuk, a kaliforniai paprikával együtt. A kolbászt és az újhagymát karikákra vágjuk. Szóval ezekkel az alapanyagokkal töltjük meg a muffinsütő mélyedéseit. Végül a felvert tojással teletöltjük az üregeket:


180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük, ameddig picit ropogós aranyszínű lesz.


Kevés ideig várunk, hogy a formában hűljön, majd friss péksüteménnyel tálaljuk.

További reggelik - vacsorák

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése