Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2014. október 5., vasárnap

Csirkemell torta



Ez egy amolyan csirkével rakott csirke!
Népszerű recept, nem is bonyolult, ízléstől és alapanyagtól függően jól variálható. Éppen ezért sosem unalmas. Sajtot tetszőlegesen választhatunk hozzá, akár többfélét is, lehet tejföllel-tejszínnel is készíteni. A rétegezéshez lehet még sonka szeleteket vagy kolbászt is használni, így már egy más ízvilág köszönt vissza. Kétszer egyformára még nálam sem sikerült, kísérletezgetek mindig valami mással, valami új alapanyagot is hozzáteszek, ezért is szeretem. Próbálkozzatok bátran ti is, csakis finom lehet!

Hozzávalók 5-6 főre:

  • 30 dkg bacon szalonna
  • 60-70 dkg csirkemell filé
  • 15 dkg füstölt karaván sajt
  • 15 dkg trappista sajt
  • 4 tojás
  • kb. 10 ek liszt
  • só-, bors., sült csirke fűszersó ízlés szerint

Elkészítés:

Egy kör alakú nagyobb jénait, vagy egy torta formát átlós irányban béleljünk ki szalonna csíkokkal. (Legyen annyi túl lógó rész, hogy a végén ezt rá tudjuk hajtani majd.) A csirkemellet szeleteljük vékony szeletekre, fűszerezzük ízlés szerint (sült csirke fűszersó, só, bors), majd lisztbe forgatjuk, ezután a felvert tojásba. Ezt megismételjük még egyszer. A szalonnára rakjuk le az első réteget, majd meghintjük a reszelt füstölt és trappista sajttal. Majd ezt a rétegezést addig ismételjük ameddig a tálba fér és a hússzeletek elfogynak (nekem 3 sor volt). Az utolsó sor húsra is bőségesen teszünk sajtot, mert ez kerül felülre a sütésnél és amikor tálaljuk, ez lesz a csirkemell torta alja. Borítsuk be teljesen szalonnával, hajtsuk rá a kilógó szalonna csíkokat is. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 40 percig, fólia alatt süssük, majd eltávolítjuk a fóliát és ropogósra, készre sütjük! Picit hűlni hagyjuk, majd szeleteljük. Jól variálható étel, sokféle köret illik hozzá, akár burgonyapüré és rizibizi is.
Most én balzsamecetes répát, és grillezett kukoricát tálaltam mellé.




További csirkehúsok | sülthúsok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése