Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2015. március 25., szerda

Mézes mustáros, sonkás, sajtszószos melegszendvics


Azt hiszem már korábban is említettem, hogy melegszendvics rajongó vagyok.
Főként azért, mert rengetegféle változatban, sokféle alapanyagból (vagy éppen amit a hűtőben találsz, ez a kreativitásodra van bízva) lehet valami gyorsat és finomat készíteni. 
Én most reggelire készítettem, de ezek a szendvicsek vacsorára is tökéletesek. Ezt a szendvicset szintén egyik kedvelt tévécsatornámon készítették, ami nem kimondottan gasztro csatorna, mégis jó recepteket lehet ellesni. 
Kitaláltam, hogy szombaton ezzel lepem meg a családomat reggelire. Íme:

Hozzávalók 2 főre:

  • 4 szelet teljes kiőrlésű vagy magos barna kenyér
  • kb. 15 dkg csirkemell sonka
  • 10 dkg cheddar sajt
  • kb. 4 ek mézes dijoni mustár
Sajtszószhoz:
  • 3 ek vaj
  • 3 ek liszt
  • 2 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • 3 ek cheddar sajt
  • 1 ek parmezán sajt


Elkészítés:

A kenyérszeleteket kb. 180 fokra előmelegített sütőben megpirítjuk. Majd a szeleteket egy-egy evőkanálnyi mézes mustárral megkenjük. Az egyik szelet mézes mustáros kenyeret beborítjuk a sonkával és a sajttal, majd ráhelyezzük a másik mustárral megkent kenyeret. Ismételjük meg ugyanezt a másik kenyérrel is.
Ezután elkészítjük a sajtmártást: a vajban sárgára pirítjuk a lisztet és simára keverjük a forró tejjel és a tejszínnel. Mérsékelt tűzön folyamatos keverés mellett, sűrűsödésig főzzük, majd langyosra hűtjük. Ízlés szerint a fűszereket is hozzáadjuk: sót, borsot, szerecsendiót, és végül a kétféle reszelt sajtot is.
A kenyereket egy tűzálló tálba tesszük és a sajtmártással bőségesen meglocsoljuk. Visszatesszük a sütőbe (180 fok) és rövid idő alatt ropogósra sütjük


További melegszendvicsek | reggelik - vacsorák | szendvicsek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése