Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2016. január 30., szombat

Vajas sült burgonya



Egy egyszerű, de finom burgonya köret, ami kívül ropogós, belül pedig krémes, puha.
A hagyományos sült krumpli helyett érdemes kipróbálni.

Hozzávalók 4 főre:

  • 1 kg burgonya
  • 10 dkg vaj
  • só-, bors ízlés szerint
  • kb. 1 tk őrölt fűszerpaprika


Elkészítés:

Próbáljunk egyforma méretű burgonyákat beszerezni. Ezután meghámozzuk őket és hosszában félbevágjuk. Lapos felükkel egy deszkára sorakoztatjuk őket és a homorú felüket beirdaljuk, úgy hogy minél mélyebben vágjuk be, de még ne vágjuk át! Egy kivajazott tepsibe egymás mellé sorakoztatjuk őket és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és meghintjük egy kevés pirospaprikával. Minden burgonya tetejére teszünk egy-egy kávéskanálnyi vajat.


200 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt aranyszínűre sütjük. Isteni körete lehet bármilyen sültnek.





További zöldséges ételek | hús nélküli ételek | köretek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése