Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2016. november 25., péntek

Pásztorpite azaz Shepard's pie



A Shepard's pie egy többszáz éves, nagyon ízletes, brit egytálétel. 
Többféle húsból készülhet, a leggyakoribb a marha és bárány, illetve a marha és sertés keveréke. Én ezt az utóbbi variációt választottam, mert talán ez áll a legközelebb a magyar ízlésvilághoz és az enyémhez is :). 
A Pásztorpitéhez egy pofonegyszerű húsos ragut kell készítenünk, amit beburkolunk krumplipürével és az egészet összesütjük a sütőben. A krumpli teteje kicsit megpirul, mivel a ragu szaftos, így az ízek összeérnek és az összhatás zseniális lesz!

Hozzávalók 4 főre:
  • 1 db vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 4 db sárgarépa
  • 1 tk kakukkfű
  • 2 tk rozmaring
  • 2 db babérlevél
  • 2 ek paradicsompüré
  • 20 dkg zöldborsó
  • 1 ek liszt
  • 1 dl vörösbor
  • 2 - 2.5 dl húsleves alaplé
  • 2 ek Worchestershire szósz
  • 0.5 kg darált hús (fele sertés, fele marhahús)
A burgonyapüréhez:
  • 1 kg burgonya
  • 0.5 dl tej
  • 0.5 tejszín
  • 10 dkg vaj
  • 3 db tojássárgája
  • 5 dkg fehér cheddar sajt
  • só-, bors ízlés szerint 
  • szerecsendió ízlés szerint
A sütéshez:
  • 2 ek zsemlemorzsa
  • 5 dkg cheddar sajt

 Elkészítés:

A húsos raguhoz egy nagyobb serpenyőben olajat hevítünk és a finomra vágott hagymát üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a kockára vágott sárgarépát és a paradicsompürét is. Az egészet jól lepirítjuk, majd a darált húst rádobjuk, valamint a fűszereket: a rozmaringot, kakukkfüvet és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Megszórjuk a liszttel és jól átforgatjuk. Felöntjük a borral, az alaplével és a Worchestershire szósszal. Fedő alatt, alacsony hőfokon, körülbelül 20 percig főzzük. Ezután hozzákeverjük a mirelit zöldborsót, amivel további 5 percig főzzük. Amikor a borsó megpuhult, akkor a ragunk is elkészült.
Elkészítjük a krumplipürét: a krumplit kockára vágjuk és egy fazékban, sós vízben megfőzzük. A megfőtt burgonyát krumplinyomóval áttörjük, hozzáadjuk a tojások sárgáját, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. Hozzáadjuk a lágy vajat, a tejszínt és a meleg tejet, na meg az előzőleg lereszelt sajtot is. Alaposan elkeverjük, hogy jó krémes állagú legyen.
A pásztorpite húsos raguját egy pite formába vagy más hőálló tálba tesszük. A krumplipürét egy kanál segítségével elosztjuk a ragu tetején úgy, hogy mindenhol teljesen befedje. Megszórjuk a zsemlemorzsával, a reszelt sajttal és 200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.






További egytálételek | marhahúsok | sertéshúsok | rakott ételek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése