Köszöntelek gasztro oldalamon!

Sok szeretettel köszöntelek gasztro oldalamon!


Az életet nem csak élni, hanem élvezni is kell: nem csak azért főzünk, eszünk, hogy ne legyünk éhesek! Szeretek változatosan, bőségesen főzni úgy, hogy mindenki örömét lelje benne: aki főzi, és az is, aki eszik belőle.

Szeretek élni, szeretek főzni, szeretem a szeretteimet jóllakatni , és ebben a gasztro blogban megmutatom, hogyan lehet ezt bárkinek utánam csinálni.
Kezdő és tapasztalt konyhatündéreknek egyaránt ötletek és receptek. A legtöbb receptet anyukámtól, nagymamámtól tanultam.
Remélem, hogy lesz, amit kipróbáltok ti is és sok örömötök telik majd az ételek elkészítésében és a siker sem marad el!

2017. március 29., szerda

Tárkonyos tejszínes zöldségleves daragaluskával



Hús nélkül is lehet finom levest készíteni. Egy zöldségleves szinte végtelen verzióban készíthető, amihez csak kedvet kapsz. Minél többféle zöldséget tartalmaz, annál jobb lehet! Egy kis tárkony és citromlé igazán pikánssá teszi és a tejszínnel még ízletesebb, selymesebb lesz a levesünk.

Hozzávalók 4 főre:
  • kb. 0,5 kg vegyes zöldség
  • 1 db vöröshagyma
  • 3 db zöldségleves kocka
  • só-, bors ízlés szerint
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 1 ek tárkony
  • 1 ek citromlé
  • 1 dl főzőtejszín
Daragaluskához:
  • 1 db nagyobb tojás
  • 1 csipet só
  • 1 késhegynyi szódabikarbóna
  • kb. 8 csapott ek búzadara
  • 2,5 dkg szobahőmérsékletű vaj
  • 0,5 csokor petrezselyemzöld

Elkészítés:
Elkészítjük a vajas grízgaluskát: a tojást a csipet sóval, a puha vajjal jól kikeverjük. Hozzáadjuk a búzadarát, a szódabikarbónát és az apróra vágott petrezselyemzöldet. Körülbelül 15 percig pihentetjük, hogy a dara megdagadjon. Ezután egy kanállal a gyöngyöző levesbe szaggatjuk. Körülbelül 10 perc alatt puhára főzzük.


További levesek | hús nélküli ételek | zöldséges ételek

2017. március 22., szerda

Réteslapban sült karamellizált lilahagymás baconos tükörtojás




Egy ötletes és mutatós finomság!
Ajánlom vacsorára egy friss saláta mellé, valóban nem egy nehéz fogás. Ropogós réteslapban mézédes, karamellizált lilahagyma, pirított bacon szalonna és tükörtojás. Nagyon jól passzol így együtt és szerintem igazán finom. Ugye kipróbáljátok?

Hozzávalók 4 főre:
  • 4 db (12,5 dkg) réteslap
  • 4 db tojás
  • 10 dkg bacon szalonna
  • 2 ek olvasztott vaj
  • só-, bors ízlés szerint
A hagymás feltéthez:
  • 3 ek olivaolaj
  • 2 db lilahagyma
  • só-, bors ízlés szerint
  • kb. 4-5 ek cukor
  • 1 ek málna ételecet (vagy vörösbor ecet)

Elkészítés:


A hagymás feltéthez felhevítjük az olajat, és a felkarikázott lilahagymát körülbelül 15 percig pároljuk benne. Hozzáadjuk a cukrot és a málnaecetet, sózzuk, borsozzuk és újabb 15 perc alatt karamellizáljuk, majd félretesszük hűlni. A bacont apró kockákra vágjuk és egy serpenyőben pár perc alatt megsütjük. A réteslapokat megkenjük olvasztott vajjal, majd egymásra fektetjük és négyfelé vágjuk. A tésztakockákat egy-egy kivajazott kis sütőedénybe, például szuflé formába tesszük. A közepükre kanalazunk egy-egy adag karamellizált lilahagymát és egy adag pirított bacont. Ezután egy-egy tojást ütünk rájuk és sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint.



180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 10 perc alatt készre sütjük. Friss, ropogós vegyes salátával tálaltam, amit zöldfűszeres-joghurtos saláta öntettel locsoltam meg. Gyorsan elkészül és nagyon ízletes, remélem kipróbáljátok!




További saját receptek | reggelik - vacsorák | előételek

2017. március 17., péntek

Túrós-kakaós muffin





Nem tudom említettem-e már, hogy imádom a muffinokat!
Ennek több oka is van: ebben a rohanó világban fontos szempont, hogy pillanatok alatt elkészül, és szinte elronthatatlan! A másik ebből adódik, hogy roppant egyszerű elkészíteni és mindenféle finomsággal ízesíthetjük.
Most egy újabb változatot szeretnék megmutatni nektek:

Hozzávalók 12 darab muffinhoz:

  • 20 dkg finomliszt
  • 4 dkg holland kakaópor
  • 15 dkg kristálycukor
  • csipet só
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 10 dkg lágy vaj
  • 2 dl víz
  • 2 cs vaníliás cukor
Túrós krémhez:
  • 15 dkg túró
  • 1 db tojás
  • 5 dkg kristálycukor
  • 2 cs vaníliás cukor


Elkészítés:

A muffin formákat kibéleljük papírral. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A túrós krémhez a hozzávalókat összekeverjük: a túrót, a tojást, a cukrot és a vaníliás cukrot. A tésztához a száraz hozzávalókat szintén összedolgozzuk: a lisztet, a kakaóport, a cukrot, a csipet sót és a szódabikarbónát. A lágy vajat a vízzel elkeverjük és az előbbihez dolgozzuk. Egy fakanállal kikeverjük, így egy lágy tésztát kapunk. A muffin sütő formákba elosztjuk a tésztát, majd mindegyik tetejére kanalazunk a túrós krémből. Betesszük a sütőbe és kb. 30 perc alatt készre sütjük. (Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e.) Ezután türelmesen várunk, hogy a formában kihűljön. A muffinokat díszíthetjük olvasztott csokival, amit jégcukorral és cukorgyönggyel dobtam fel. De díszítés nélkül is szoktam hagyni belőle, mert így is nagyon finom.

Tipp: egy pohár tej, vagy kávé mellé kiváló uzsonna lehet.





További muffinok | sütemények | túró

2017. március 5., vasárnap

Ananásszal-tarjával sült csirkemell currys ananász szósszal




Aki szereti a Hawaii csirkemellet, illetve a gyümölcsös - húsos ételeket, az ezt az ételt egyenesen imádni fogja. Egy régi étel, egy új formában. Édes és sós ízek kombinációja: az ananász és a füstölt tarja a csirkemellel és a sajttal nagyon ízletes, ráadásul a hozzá tálalt ananász szósszal még fenségesebb az összhatás.

Hozzávalók 4 főre:
  • 1 kg csirkemell filé (kb. 8 szelet)
  • 20 dkg füstölt, főtt tarja
  • 1 doboz (560 g) karikázott ananász konzer
  • 20 dkg gouda vagy edami sajt
  • só-, bors ízlés szerint
  • kb. 3 ek olaj
  • 5 dkg vaj
  • 1 ek liszt
  • 1 tk curry por
  • 2 dl ananászlé
  • 2 dl főzőtejszín


Elkészítés:

A csirkemellet szeletekre vágjuk és sózzuk, borsozzuk. Egy serpenyőben, kevés olajon a hús szeletek mindkét oldalát félkészre sütjük. Majd egy tepsibe átrakjuk őket és 1-1 szelet tarját teszünk rájuk. A tarjára pedig 1-1 ananász karikát fektetünk. Végül megszórjuk a tetejüket reszelt sajttal. 200 fokra előmelegített sütőben, körülbelül 20 perc alatt készre sütjük.

Ez idő alatt elkészítjük a mennyei ananász szószt: egy lábasban felmelegítjük a vajat, rászórjuk a lisztet és a curry port, picit pirítjuk és felöntjük az ananászlével, ami lehet a konzerv leve is. Folyamatos keverés mellett felforraljuk, és hozzáöntjük a tejszínt. Pár percig együtt forraljuk, közben sóval, borssal ízesítjük.

Tálalhatjuk krokettel, vagy hasábburgonyával, a mártást pedig el ne felejtsük mellé kínálni!




További csirkehúsok | frissensültek | sülthúsok | saját receptek

2017. március 1., szerda

Pavlova torta áfonyával és fehércsokival




Készítettem már többféle Pavlovát: például Pavlova tortácskák meggyszósszal és csokiöntettelPavlova tekercs szedres-málnás vaníliakrémmelPavlova torta gránátalmával. Lassan elmondhatom, hogy rajongója lettem!
Ropogós kéreg alatt, ragacsos-puha hab, ez a titka ennek a sütinek. Erre jön egy lágy habtejszín réteg és friss gyümölcsök ékesednek koronaként a tetején. Ilyen egy tökéletes pavlova, amit aztán megunhatatlanul variálhatunk. Még jobb, hogy lisztmentes és felhasználhatjuk hozzá a másból megmaradt tojásfehérjéket.
A névadó Anna Pavlova, korának legnagyobb balerinája volt. Talán az ő kecsessége, törékenysége ragadta meg az elegáns desszert alkotóját és tiszteletére elkészítették a Pavlova-tortát. Egy kerek, habcsókos édességet, krémes tejszínhabbal és gazdag gyümölcsfeltéttel, ami most éppen áfonya volt. A tetejére pirított mandula és fehércsokoládé tette fel a képzeletbeli koronát :).

Hozzávalók 6 főre:

A habcsókhoz:
  • 4 db tojásfehérje (szobahőmérsékletű)
  • 1 csipet só
  • 10 dkg kristálycukor
  • 10 dkg porcukor
  • 1 ek étkezési keményítő
  • 1 tk almaecet vagy fehérborecet
  • 1 tk vanília aroma
  • 1 kk étolaj
Krémhez:
  • 3 dl habtejszín
  • 1 rúd vanília kikapart magjai
  • 5 dkg porcukor
Tetejére:
  • 20 dkg áfonya
  • 10 dkg fehércsokoládé
  • 2 ek mandula


Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 160 fokra. Egy nagyobb tepsit kibélelünk sütőpapírral, amire rajzolunk egy kört (kör alakú tortaformát körberajzolunk, kb. 22 cm-es átmérőjű legyen). Ezután a papírt megfordítjuk, hogy a papír írott oldala kerüljön alulra és a kört egy pici olajjal megkenjük. A 4 db friss, szobahőmérsékletű tojást megmossuk, és óvatosan egyenként szétválasztjuk őket. Nagyon ügyeljünk, hogy a sárgája ne kerüljön bele, ezeket egyéb célra használjuk majd el. A tojásfehérjéket egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a csipet sót és kemény habbá verjük. Több részletben, apránként beleszórjuk a kristálycukrot, hozzáadjuk az almaecetet, és a vanília aromát. Addig kell verni, amíg a cukor szépen elolvad és szép, fényes, kemény habot nem kapunk. Az étkezési keményítőt és a porcukrot összekeverjük, és a hab tetejére szitáljuk, majd lazán beleforgatjuk. A habot a kör közepére kanalazzuk (a közepébe mélyedést csinálunk, a szegélyét kissé felmagasítjuk).



Betesszük a sütőbe és azonnal 140 fokra visszakapcsoljuk, majd kb. 80 percig szárítjuk, sütjük. Amikor már halvány vajszínű és kemény a felülete, akkor van készen.


A sütés folyamán ne nyitogassuk a sütő ajtaját! Amikor befejeződött a sütés, a sütő ajtaját nyitott állapotban hagyjuk (én egy fakanállal támasztottam ki), és úgy várjuk meg míg teljesen kihűl a tortalap, ellenkező esetben összeeshet a hab. (Ez az idő legalább 2-3 óra legyen.) Amikor teljesen kihűlt, itt az ideje feldíszíteni a Pavlova tortánkat. Először is óvatosan távolítsuk el a sütőpapírt a torta alapról és helyezzük egy olyan tányérra, amin tálalni szeretnénk. A torta máris díszítésre készen áll.
A tejszínt a porcukorral és a vanília magokkal kemény habbá verjük, amíg sima, lágy csúcsok nem képződnek rajta. A fehércsokit vízgőz felett megolvasztjuk. A kihűlt habcsók alapra kanalazzuk a tejszínhabot, egyenletesen elosztjuk rajta az áfonyát és meglocsoljuk az olvasztott csokival. Megszórjuk a tetejét az előzőleg száraz serpenyőben kissé megpirított mandulával, esetleg még dekorgyöngyökkel. Néhány órán át hűtőben pihentetjük és már szeletelhetjük is.




További torták | sütemények | gyümölcsös sütemények | saját receptek